"Londonban a csütörtöki napokon több eső esik, mint a hét bármely más napján."
"Londonban a csütörtöki napokon több eső esik, mint a hét bármely más napján."
Sziasztok!
Sikerült megint kijutnom a BL meccsre. Jelentem eláztunk, de nem csak a lelátón, a pályán is. Mind a két csapat álmosan kezdett, a Liverpool ettől függetlenül talált egy gólt a 4. percben és ezt az előnyt meg is tartotta a végéig. A fiúk mintha féltek volna valamitől a mérkőzés első húsz percében és át se mentek a félpályán. Aztán kiváló balett mozdulatokat is láttunk a pályán, mind a két oldalon, a baj, hogy a debreceniek nem találták el vele a labdát.
A végére mintha bemelegedtek volna a srácok, mert nagyon szép helyzeteket hoztak össze. (Kár, hogy csak a végére) A Dombi Kulivali kettős megint üde színfoltot jelentett hazai oldalon, kár hogy csak csereként álltak be. Az, hogy a bíró hülye volt nem mentség a vereségre. A bíztatásra megint nem lehetett panasz. A játékosok minden mozdulatát tapssal, üdvrivalgással jutalmazta a közönség.
Tudjátok szerintem úgy vagyunk itthon az igényes focival, mint kamasz fiú a szexszel. Igény az lenne rá…de nem csinálja senki…
Ja és a végére egy jó tanács a debreceni játékosoknak:
Szúrjátok ki a labdát, mert addig pattog. He-he-he Hajrá Fradi! :D
Sziasztok!
We will fight for bovine freedom!
Amikor forrásokat kerestem a sörös posztokhoz és véletlenül a youtubra tévedtem figyelmes lettem egy videóra. Alex és Jim, egy német és egy amerikai srác, hazájuk italkülönlegességeit mutatták be. Nagyon érdekes volt, ahogy a német srác magyarázza az amerikainak, hogy mi az a spicci vagy mi is pontosan az a radler. Megkóstolták egymás jellegzetes innivalóit, üdítőit aztán ajánlották őket kipróbálásra.
Nekem nagyon tetszett és figyelmes lettem arra, hogy van egy honlapjuk, ahol nem csak ez az egy videó, de több kérdésben készül művek is fellelhetőek, például nevek, reggelik, randik stb. Szerintem tökjó ötlet így bemutatni a különböző kultúrákat.
Kíváncsi vagyok, (ha nálunk is lenne ilyen) hogy mondjuk egy magyar csaj kit választana maga mellé, egy maláj csajt, vagy esetleg egy argentint? :D
Washington városában az egyedüli engedélyezett szeretkezési forma a misszionárius pozíció. Minden egyéb figurát a törvény tilt.
Amikor még az általános iskola padjait koptattam nagy sikk volt mindenfélét gyűjteni. Szalvéta, levélpapír, különböző kártyák. A Hatalom Kártyái kártyajáték akkor még gyerek cipőben járt , de amint megismerkedtünk vele, párunkat hatalmába kerített a bűvölet, mely nálam azóta is tart. A játék nem csak arról szól, hogy veszel, egy paklit megkevered és játszol a haverokkal, ennél azért jóval bonyolultabb. Minden csomagban, amit a boltban veszel, más-más lapok vannak. Ezekből a lapokból állíthatod össze saját paklidat, amellyel aztán porig alázhatod a haverokat (vagy ők gyepálhatnak el téged:)
Szerintem még most is érdemes elkezdeni, hiszen játszani mindig kell.
(Elég gáz ez a reklám, de azért berakom :P)
Az 1989-es panamai invázió során az amerikai kommandósok úgy próbálták előcsalogatni Manuel Noriegát a vatikáni nagykövetségről, hogy az AC/DC "Highway to Hell" című számát játszották maximális hangerővel.
Brian Johnson, az AC/DC énekese, amikor meghallotta, hogy a zenéjüket pszichológiai hadviselésre használták így kommentálta az esetet: "Azt hiszem, ezek után nem fogunk koncertfelkérést kapni a Pápától."
Sziasztok!
A Teller Ede század bevetésre indult!
Ma 21:00kor eOroszország megtámadta eFinnországot. eLitvánia okos területcserékkel (eÉsztországgal) szintén ostrom alá vette eFinnország egyik tartományát. Eközben eSzlovénia eMagyarország és eSzerbia eHorvátországot próbálja térdre kényszeríteni. Az etörökök pedig az egörögökkel háborúznak. Ezek után eOroszország megtámadta az eEgyesült Államokat.
Röviden kitört a negyedik eVilágháború. A PEACE Global Community szövetségi rendszer egy végső, elkeseredett, összehangolt támadást intézett az Eden szövetségi rendszer országai ellen.
Szombaton megrendezésre került nálunk az első családi olimpia. Tizenkét résztvevővel négy sportágban mértük össze tehetségünket, szerencsénket és akaraterőnket. Az első sportág, amiben összecsapott a család a karambol volt. Az egy billiárdhoz nagyon hasonló játék, a lényeg, hogy az asztalon nincsenek lyukak és 3 golyó van. Az egyik golyóval pedig el kell találni a másik kettőt. Egyszerűnek hangzik, de mégsem az. Négyszer lehetett próbálkozni, és akinek sikerült a lökése az lökhetett még egyszer. Nekem Kétszer sikerült eltalálnom a golyókat, ami családi viszonylatban holtversenyes harmadik helyre volt elég.
A második sportág a tenisz volt. Mindenkinek jutott egy ellenfél és a legjobb hat játszhatott az első 3 helyért. Jómagam az előkelő harmadik helyet szereztem meg, nehéz küzdelmek árán.
Ezt követően asztaliteniszben csaptunk össze, sajnos ebben nem remekeltem, de jól szórakoztunk.
A legjobb és legtöbb nevetéssel (és kerítésmászással) járó játék a foci volt. Öt kettes eredménynél a meccset ebédre hivatkozva lefújták.
A győztes csapat a sógornőmből, a nagybátyámból, az apukámból és belőlem állt. Hálószaggató gólok, ász szervák, csuszák, nagy esések és nevetések közben gyorsan telt az idő. Négy órakor ültünk le ebédelni.
Megosztva a bátyámmal a második helyen végeztem, még vándorserleget is kaptam.
Jövőre várom a kihívókat :P
Az alkalomhoz illő dal :)
"A nők New Yorkban szabadon mászkálhatnak az utcán fedetlen keblekkel, amennyiben ezt nem üzleti célból teszik."
Miért jobb a sör a nőnél?
>
Sziasztok!
Örömmel jelentem be, hogy egy új rovatot indítok, ahol Gerzson fog abszurd, érdekes és esetenként humoros tényekkel bombázni titeket. És, hogy ki Gerzson?
Ő Gerzson:
Az első érdekesség pedig:
Huszonhat kalóriát égetsz el egy egyperces csók közben.
Újabb ínycsiklandó gasztroutazásba invitállak titeket. Megismerkedésem ezzel a különleges tüneménnyel olyan régen volt, hogy már nem is emlékszem rá.
Biztos sokan ismeritek a Radlert, mely kitűnő nyári üdítőital. Citromos és Bodzás ízben is nagyon fiinom. A sör kesernyés ízével és a hozzáadott ízfokozók természetazonos aromájával olyan kuriózumot hoztak létre a gyártók, hogy szintén egy Nobel-békedíj várományosai. (Ha végre a kezembe adják a Nobel díjkiosztás jogát. - a szerk.)
A Gösser is piacra dobta a saját citromos söritalát, mely szintén egész jól muzsikál, az ízlelőbimbóink húrjain.
Erről egy mendemondát is hallottam. Állítólag egy üveget/ dobozt nem mutat ki a szonda. (Ennek tesztelését rátok bízom :D)
Otthon is készíthetünk radlert, némi sprite és sör (arányászokkal egész jó) vegyítésével, haverok fogadására vagy saját kényeztetésünkre egyaránt alkalmas.
Amikor elkezdtem behatóbban foglalkozni a sörrel, néhány forrás megemlítette, hogy a radler tipusú sörök (amikben igazi gyümölcslé van) még egészségesebbek, mint a többi sör.
Mindenképpen érdemes kipróbálni, mert nagyon finom... Most azonnal meg is nézem, nem romlott-e a színvonal az előző szállítmány óta. :)
(A Pécsi Sörfőzdétől ezért a hatalmas reklámért nem kaptam semmit.)
Bevallom nem nagyon szoktam meccsre járni. A Tv-ben sem nézek hazai meccset. Tudjátok a magyar foci… Most azonban adódott egy lehetőség és ezzel élve kilátogattam másodmagammal erre a BL. meccsre.
Sziasztok!
Figyelmetekbe ajánlanék egy blogot, ami gyönyörű kézzel készített ékszereket mutat be.
A készítő megjegyzéseit ott olvashatjátok alatta, hogy éppen mennyi öröme, vagy bosszúsága volt egy-egy darab elkészítésében.
Aki ajándékot keres, vagy csak szereti a kézzel készített és igényes ékszereket (nem mellékesen a szép ékszereket) látogassa a blogot.
Aranyos, ahogy Yume a gyöngyök körüli szenvedéseit ecseteli :)
Ha már sörökről beszéltünk, a szent inkvizíció és a tudomány nevében magamra vállalom azt a veszélyes feladatot, hogy söröket fogok vizsgálni. Arra gondoltam, hogy öt különböző ismérv szerint jellemezni fogom a söröket.
Az ismérvek: íz, széndioxid tartalom, alkohol tartalom, erősség és végül, de nem utolsó sorban van-e utóíze a vizsgált mintának. A sörkóstoláshoz meghívok mindig egy társat, akivel együtt mondunk véleményt az adott nedűről. Egy részről egy kontrollnak mellém, másrészről pedig ökör iszik magában. Rövid bemutatkozót persze mindig kaptok a sörről is és a társkóstolóról is.
Meglátjuk mi sül ki belőle. Kívánjatok sok szerencsét!
Mi az, amivel megünnepeltek egy csodás napot? Mit tesztek, ha nyer a kedvenc focicsapatotok? Ha veszít? Ha elhagyott a barátnőtök? Ha nem? Ha nyáron végeztetek a fűnyírással? Ha átjönnek a haverok egy szolid bulira? Ha nem jönnek át? Na, megvan a válasz? Nem tudom, ti mit csináltok Én bontok egy sört. :)
A sör nálam a mindennapok megünneplését a búsulás végét, és az önfeledt szórakozást jelenti. Amikor vége egy nehéz napnak, vagy csak éppen leülünk dumálni a haverokkal, előkerül némi sör. A bor nálam kicsit meghittebb, ünnepibb ital. Ha szülinap van, vagy valamilyen ünnep (Május 1. :D) borral koccintunk a családdal. A sör ezért inkább a hétköznapokra marad. Elgondolkoztatok már, hogy mit is gurítunk le a torkunkon ilyenkor? Nem? Na most megtudhatjátok.
Magyarország gazdasági és katonai nagyhatalom. A világ figyeli és féli minden lépését. Az Őrvidék visszatért, Alaszka, Heliongjiang és több kanadai régió magyar gyarmat. Jól hangzik nem?
Pedig ez nem álom, ez valóság.
Az Erepublik egy társadalom szimulátor, ahol minden álmunk valóra válhat. Egy igazi második életet kínál nekünk ez a játék. Cégeket vezethetünk a hatalmas profit reményében, katonai pályára léphetünk, hogy segítsük országunkat a csatákban, újságot írhatunk, hogy naprakészek legyenek olvasóink is, politikusnak állhatunk, hogy koordináljuk az egész országot, pénzpiaci szakemberek is lehetünk, sőt mindezt egyszerre is végezhetjük, ha időnk engedi.
Akik nem rendelkeznek temérdekmennyiségű szabadon felhasználható idő zsetonnal azoknak csak pár kattintás naponta a reggeli kávé mellett és részei lehetnek ennek a valóban felemelő közösségi élménynek.
A játékban a Teller Ede század bátor és büszke katonája vagyok. Sajnos éppen tagnap távozott kiváló századparancsnokom. Éppen Indonéziában töltöm a katonaidőm, mert zajlik a 3. világháború ahol Oroszország Indonézia és Portugália lerohanta az Egyesült Államokat (már kezdik visszafoglalgatni a területeiket) ezzel egy időben pedig Franciaország Irán és Magyarország Kanadát foglalata el. Igazság szerint a csetepaté azért tört ki, hogy magyar kézre kerüljön a fentebb már említett Heliongjiang régió, ezzel Magyarország szerzett magának egy újabb gazdaságilag igen fontos területet.
Szerintem kezdjetek el játszani.
A játék bevezetője
A Magyar hadsereg promóciós videója
Csoki
Sziasztok!
Elkezdődött az egyetem, ennek örömére úgy döntöttem, hogy elkezdtem a saját...most figyeljetek...blogomat!
Konfetti!!! Éljenzés!!!!Pezsgő!!!!!!
A blog egy egyedi nézőpontot képvisel, melyről példát vehet az ifjúság, szórakoztatja a idősebbeket és idegesíti az idiótákat. Mint mindig a tőlem meg szokott éleslátás és fanyar humor fogja jellemezni a posztok többségét. Szabályzatot nem terveztem, remélhetőleg mindenki képes lesz betartani az általános netikettet.
Egyelőre ennyi, nincs is más hátra, csapjunk a lecsóba…
Üdvözlettel:
Single Malt