Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a Twix csokit. Egyik fantasztikusan érdekes napomon, az egyetemen, kiszaladtam a boltba vásárolni némi frissítőt és egy kis reggelit. Az eddigi csoki választék a CBA- ban nem vágott földhöz, de akkor megpillantottam azt a csokit, amit attól kezdve csak úgy emlegetek, mint a LEG. (angol szakos kollégák nem láb, hanem a LEGJOBB csoki.) Túltesz még a Raffaellón is. 

A CSOKI pedig nem volt más, mint a Fehércsokis Twix. Elképesztő íz harmónia alakult ki a fehércsoki a karamell és a ropogós ostya között. A gasztromágusnak, aki kitalálta Nobel-békedíjat adnék, mert több tízezer évvel lendítette előre gasztronómiai kultúránkat. Engem pedig bármikor meg lehet vele vesztegetni.

A dolog árnyoldala, hogy csak limitált számban készült ez a gasztromonalisa. Sajnos nem láttam azóta fehércsokis Twixet egészen egy veszprémi kirándulásig, ahol újra megpillanthattam gasztroálmaim tárgyát. Remélem azért még sokáig lesz ebből a finomságból az áruházak polcain.