Szombaton megrendezésre került nálunk az első családi olimpia. Tizenkét résztvevővel négy sportágban mértük össze tehetségünket, szerencsénket és akaraterőnket. Az első sportág, amiben összecsapott a család a karambol volt. Az egy billiárdhoz nagyon hasonló játék, a lényeg, hogy az asztalon nincsenek lyukak és 3 golyó van. Az egyik golyóval pedig el kell találni a másik kettőt. Egyszerűnek hangzik, de mégsem az. Négyszer lehetett próbálkozni, és akinek sikerült a lökése az lökhetett még egyszer. Nekem Kétszer sikerült eltalálnom a golyókat, ami családi viszonylatban holtversenyes harmadik helyre volt elég.
A második sportág a tenisz volt. Mindenkinek jutott egy ellenfél és a legjobb hat játszhatott az első 3 helyért. Jómagam az előkelő harmadik helyet szereztem meg, nehéz küzdelmek árán.
Ezt követően asztaliteniszben csaptunk össze, sajnos ebben nem remekeltem, de jól szórakoztunk.
A legjobb és legtöbb nevetéssel (és kerítésmászással) járó játék a foci volt. Öt kettes eredménynél a meccset ebédre hivatkozva lefújták.
A győztes csapat a sógornőmből, a nagybátyámból, az apukámból és belőlem állt. Hálószaggató gólok, ász szervák, csuszák, nagy esések és nevetések közben gyorsan telt az idő. Négy órakor ültünk le ebédelni.
Megosztva a bátyámmal a második helyen végeztem, még vándorserleget is kaptam.
Jövőre várom a kihívókat :P
Az alkalomhoz illő dal :)